Nem kétséges számomra, hogy e sorok minden olvasójához eljutott már a hír, miszerint az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága lezárta a vizsgálatot a gázi háború ügyében. A Bizottság élén Richard Goldstone dél-afrikai bíró áll.
Mielőtt egyéb tényekre kitérnék, nézzük meg közelebbről, ki is ez a Richard Goldstone?
Mint említettem, dél-afrikai bíró, aki nemzetközi figyelmet először az apartheid rendszer bűneit vizsgáló bizottság élén szerzett. Első nemzetközi megbizatását akkor kapta, mikor az ENSZ háborús bűntettekkel foglalkozó különleges bíróságához fővádlónak nevezték ki. Ez a bíróság foglalkozott a jugoszláviai és ruandai háborús bűntettek kivizsgálásával. Nem sokkal ez után Goldstone-t kinevezték a Koszovóval foglalkozó vizsgálóbizottság vezetőjévé is. E munkái során soha, senki nem vonta kétségbe jogi jártasságát és megbízhatóságát.
Most, amikor a gázai vizsgálattal kapcsolatban éleshangú levélváltásra került sor a genfi izraeli ENSZ nagykövet és Goldstone között, a nagykövet kihangsúlyozta, hogy ez semmiképpen sem irányul a bíró személye ellen, ugyanakkor időnként érdemes bepillantani a kulisszák mögé is.
A történet a boszniai háború idején kezdődött, valahol a boszniai hegyek egy kis kávézójában. Ujságírók egy csoportja üldögélt ott, képviselve a világ minden táját, és az időt némi alkoholt tartalmazó üvegek egymásutáni ürítésével múlatták. Volt köztük egy amerikai is, aki folyamatosan azzal nyaggatta szerb kollégáit, hogy mutassanak neki egy igazi háborús bűnöst. A vekzálást megúnva, Navojsa Javrics szerb ujságíró a presszógép felé bökve, rámutatott egy nagydarab, torzonborz szakállt viselő férfira, mondván, íme itt áll egy. Ő Gruben Baljo-Polje-ből. Nők megerőszakolója és rabló.
Biztos vagy benne - kérdezte az amerikai. Természetesen, felelte a fekete humoráról híres Javrics.
Az amerikai, akinek humorérzékéről most inkább nem szólok, rövidesen kivált a társaságból és néhány hónapig nem is jelentkezett újra. Ma az ujságírók egy része úgy gondolja, hogy az illető valójában a háborús bűnösökre vadászó CIA ügynöke volt, aminek külön nyomatékot ad, hogy az “információ”, amit szerb kollégájától kapott, eljutott az ENSZ különleges bíróságához.
A bonyodalom ott kezdődött, hogy az amerikainak sem humorérzéke, sem irodalmi tájékozottsága nem volt, és ott folytatódott, hogy az ENSZ különleges bíróságának tagjai között sem akadt egyetlen személy sem, aki felismerte volna Miodrag Boltovics “Hős a szamáron” c. 1967-ben megjelent regényének Gruben Malics nevű főhősét. A könyv egyébként a szerb “22-es csapdája”, amit rengeteg nyelvre, köztük angolra is lefordítottak.
A történet a II. Világháborúban játszódik, az olaszok által megszállt Macedonia területén. Gruben a kommunista párt tagja, egyben a város legfrekventáltabb nyilvánosházának büszke tulajdonosa.
Ezt, az interneten percek alatt hozzáférhető információt, ami elejét vehette volna a bonyodalmaknak, az ENSZ bíróság “elfelejtette” beszerezni, aminek következtében a néhány hónap múlva Radovan Karadzsics a boszniai szerb köztársasági elnök és Ratko Mladics vezérkari főnök ellen kiadott körözési listán, fényképeik mellett szerepelt egy fekete sziluett is, ami Grubent volt hivatott jelképezni. Mint minden ilyen listán, természetesen szerepelt a körözöttek személyi adata is, kivéve az árnyfotó alatt, aholis a következő volt olvasható: Születési dátum - nem ismert, személyleírás - nem ismert, cím - nem ismert. Ennek alapján kellett volna a NATO erőknek megtalálnia Grubent.
És elkövetkezett Richard Goldstone igazságának pillanata, mikoris a bírósági alapszabály 18. pontja értelmében a neki, mint fővádlónak biztosított jogánál fogva, vádiratot nyújtott be Gruben ellen. A vádirat szerint Gruben, mint az omraszkai fogolytábor őre bűnös P. többszöri megerőszakolásában és más módon vele szemben elkövetett kegyetlenkedésben is. P. ez ügyben vallomást is tett a hágai bíróság előtt.
A valódi igazság akkor derült ki, amikor Javrics, a Duga magazin haditudósítója kiadta könyvét, “Hős a szamáron Hágába érkezik” címmel. Javrics ekkorra már élő legenda Szerbiában, az emberek még hátulról, a sisakjáról is felismerték, amire az volt festve - testvér, ne lőjj!
A fenti történetben a legaggasztóbb az, hogy tudomásom szerint, soha semmilyen nyugati sajtótermékben nem került nyilvánosságra és Goldstone-nak soha, sehol nem kellett számot adnia a történtekről. Valószinüsíthető, hogy ebben szerepet játszott a nemzetközi közvélemény szerbellenessége is.
A történettel talán sikerült rávilágítanom egy kicsit a nemzetközi bürokrácia problémájára, arra, mi történik akkor, ha egy vizsgálóbiztos megérkezik akár Boszniába, akár Gázába és a nyelv, a kulturális és társadalmi háttér minimális ismerete nélkül, valamint minden helyi kapcsolat, vagy hírszerzési forrás hiányában “vizsgálatba” kezd.
A dolog “érdekessége”, hogy a bíróságnak három évre volt szüksége, míg végül 1998. májusában törölte a vádiratot Gruben ellen.
Hogy visszakanyarodjak az Izraealt érintő kérdéshez, a gázai jelentésről napjainkban folyik a vita az ENSZ Emberjogi Bizottságában. Még távolról sem lehet tudni, mi lesz a továbbiakban, még az is elképzelhető, hogy a jelentés nem jut el Hágáig.
Ami viszont már ma is biztos, az az, hogy Izrael és a hadsereg vezetői, végső soron mindannyian, nagy árat fogunk fizetni a jelentését, aminek egyik előszele már érintette is a minap Londonban járt védelmi miniszterünk, Ehud Barak személyét.
Most kéne kiabálni! Talán azt, hogy “Gruben, hol vagy?!”, talán azt, hogy “a király meztelen!”
(A II. részben tanuk és helyszín megjelölésével, a gázai vizsgálatról kívánok néhány szót ejteni.)