Absurdistan

'conservative' is not a synonyme for 'idiot'

3 notes

A #hülyeindex -MTI pornolizer megint kitett magáért

urrepules:

A cikk érdekessége, hogy miközben elfelejti leírni magát a felfedezést (érted, a hírt magát), szinte minden mondata orbitális baromság. Én egy német cikket használok forrásnak, ha már német tudósok is részt vettek a felfedezésben.

Szóval, maga a cikk arról szól, hogy azt feltesszük, hogy a ma látható galaxisok kisebb galaxisok összeütközéséből jöttek létre, mert látunk ütköző galaxisokat, ill pl. a Hubble űrtávcső a korai univerzumban is látott sok apró galaxist, és azt úgy el lehet képzelni, hogy az ősrobbanás után az univerzumot gáz töltötte ki, ami elkezdett csillagokká kondenzálódni, majd kisebb galaxisok lettek, és ezek aztán még nagyobb galaxisokká egyesültek. Eddig az (ún bottom up) elmélet.

A kérdés az volt, hogy mekkora léptéknél kezdődik ez az egész, mert a tipikus ütköző galaxisok azok a normál méretűek közül kerülnek ki. Most két kutatócsoport, egymástól függetlenül kimutatta, hogy egy közeli törpegalaxis melletti objektum valójában nem más, mint egy belezuhanó, nekiütköző másik törpegalaxis. Azaz: először sikerült törpegalaxisok ütközését megfigyelni, kimutatni, hogy a a dolog ilyen apró léptékben is működik. Ez az, amit okosék elfelejtettek leírni.

Ja, még egy, kiemelik, hogy a felfedezést meglehetősen kis távcsövekkel végezték, amatőrcsillagászok együttműködésével.

És akkor a szokásos pontokba szedett hülyeséglista:

  • Egyrészt, nem vendégeskedik az egyik a másikban, hanem éppen zuhan feléje. Kimásoltam a német cikk képét, balra fent az NGC 4449, jobbra lent az az elnyúlt, halvány, narancssárgás folt a bele zuhanó NGC 4449B
  • “…maggal rendelkezik, amelyben valamikor egy fekete lyuk lehetett”: Hát, ha valamikor fekete lyuk volt a magban, akkor az tuti ott is van, a fekete lyukak (extrém eseteket leszámítva) nem szoktak elmenni a galaxis középpontjából.
  • “egy új teleszkóp, a Centurion 28 (C28)” Atyaúristen, itt dobtam le az ékszíjat, az egyik angol cikk írta a a Centurion 28 inch, azaz 28 collos (átmérőjű) Centurion, egyébként a gyártó sem írja így. (Ez egyébként egy nagy amatőr távcső)
  • “a Hubble űrteleszkóp sem vette eddig észre” Mivel lelóg a képről, ez annyira nem meglepő. Nem lett volna baj a Hubble-kép helyett egy olyat választani, amelyen rajta van a másik objektum is.

Filed under csillagászat média Index sajtóhülye

  1. abszurdisztan reblogged this from urrepules
  2. kgyst reblogged this from urrepules and added:
    ennyit körmöltem
  3. urrepules posted this