advantage @ inn: lakásukat is bérlik
Üstöki Zsuzsanna angol férjével és két gyermekével nem él fényűző életet Brightonban, lakásukat is bérlik. Zsuzsi szerint szegénynek számítanak a tehetős Brightonban, de az anyagiak a gyerekvállalásban egyáltalán nem akadályozták őket.
Ééted, gyakorlatilag földönfutó, baszki, lakás bérel,…Nekem a cikkből leginkább az jött le, hogy az angol állam kinyalja a bevándorlók seggét.
Hehh??
anyanyelvi asszisztensként dolgozik az önkormányzatnál. A magyar közösséggel, elsősorban a gyerekekkel foglalkozik. Segít beilleszkedni az új környezetbe. A bevándorlók gyerekei Brightonban három évig külön angoltanárt kapnak, az anyanyelvi asszisztens pedig heti egyszer segíti a magyar tanulókat az iskolában. Melléjük ül a padban, a feladatokat együtt értelmezik. Akinek speciális nevelési igényű gyereke van, az kap egy harmadik pedagógust is, aki erre a területre szakosodott.
megmég HEHH?
Az állam sok segítséget nyújt a kismamáknak, és pénzbeli támogatások is járnak a gyerekek után. Ha az egyik szülő munkanélküli lesz, az önkormányzat a munkanélküli segély idejére még a lakbért is kifizeti. Sokan ezt ki is játsszák persze, hiszen az egyedülálló angol szülők még lakást is kapnak. Az utóbbi időben a bevándorlók nehezebben jutnak segélyhez, sokat szigorodott a rendszer. Hat hónapig is eltarthat, mire családi pótlékot kap egy bevándorló család.
az egy dolog, hogy a briteknél szocializmus van, azt eddig is tudtuk, csak ezt az ősmagyar tulokságot a lead-ben (nélkülöznek, hiszen saját lakásuk sincs) ezt nem a britek írták
Ja, hogy te azt nem tudtad, hogy akinek nincs saját tulajdonú ingatlanja, az már nem számít Homo Sapiensnek? Állítólag az ilyen szubhumán lényektől meg fogják vonni a szavazati jogot is, és nem utazhatnak ugyanazon a buszon, mint a rendes ingatlannal rendelkezők.
Ja, de a szubhmánok meg nem fognak ingatlanadót fizetni, sőt, még devizahitelük sincsen :-)